Legjobb emlékem, és az új motoros hátizsákom

Gyerekkorom egyik legszebb családi kirándulásának élményét mesélem el most nektek. Minden évben az iskolai szünetek alatt elmentünk valamerre kirándulni. Ti is jártatok családi kirándulásokra?

A gyerek korom

Igazából azt hiszem nincs okom panaszra. Hárman vagyunk testvérek, én a középső gyerek voltam. Egy bátyám, és egy húgom van. Mindenhol jártunk. Telente volt egy hely ahová mindig visszamentünk, Lengyelországba. Azokra a kirándulásokra emlékszem a legjobban. Sokfelé jártunk nyáron is, általában vízpart közelében, de persze nem kell nagy helyekre gondolni, Görögországban nem jártunk, de mindig jól mulattunk.

Az idő múlása

Persze ahogy telt az idő, mi is úgy változtunk meg. Amikor kamaszodni kezdtünk, kezdett az agyunkra menni a családi nyaralás, mert ugye a haverok helyett ki vágyik családi kirándulásra, sétálásra, meg ilyesmikre.

Ahhoz az egyhez ragaszkodtak a szüleink, hogy ezekre mindenkinek kötelező elmenni, és utólag visszagondolva, nem is bánom. Persze akkor nyűg volt a nyakamon nekem is, úgy mint a testvéreimnek, de ez kovácsolt össze bennünket.winter-767172_640

A kalandok

Emlékszem voltunk egyszer egy Balatoni körúton, ahol túráztunk. Jó móka volt a vízesésen átmenni, amire nem számítottunk, hogy ott lesz, és hogy akkora lesz. Emlékszem, csúszósak voltak a kövek, és a hugi el is csúszott,az egyik kövön, és olyan seggest ült a vízben, hogy csak na. Nagyon mókás volt. Persze anyám jól leszidott bennünket, hogy miért nevetjük ki, de amikor látta, hogy semmi baja sincs Lucának, ő sem bírta tovább.

Egyik téli szünetben éppen Lengyelországban voltunk egy hétig. El sem fogjátok hinni, hogy mi történt velünk. Már pár napja kint lehettünk, jártunk minden felé, persze hó egy szál sem volt, mire egyik napról a másikra, megváltozott minden. Hogy mi történt?

Egyik reggel édesanyám azzal keltegetett minket, hogy nézzünk ki az ablakon. Persze nem igazán értettük, hogy miért, és kedvem sem volt igazán felkelni, így nem is érdekelt addig, amíg Luca neki nem állt kiabálni: Esett a hó, esett a hó! Mondtam is neki, hogy ne kiabáljon, mert én még aludnék, de ő csak folytatta tovább…

Persze ilyen ricsajban lehetetlen aludni, így én is felkeltem, és odamentem az ablakhoz. Azt hittem, hogy rosszul látok, így megdörzsöltem a szememet, de akkor is ugyan az a látvány fogadott. Hihetetlen, mintha valami boszorkányság lett volna. Minden hófehér volt. Akkora hó esett, amekkorát még nem láttunk se itthon, se kint.

A gondunk

Az odáig rendben van, hogy esett a hó, de ki számított ekkorára? Mert a szüleim ugyan nem. Már évek óta jártunk ide, és az igaz, hogy a hegyekben van, de ekkora hó még sohasem esett, mint akkor. Téli kabátunk volt, és meleg nadrágunk is, de overál, hótaposó, mert ilyen időben bizony arra volt szükségünk.

Más megoldás nem volt, mint hogy nyakunkba vettük a kis városkát, és téli holmikat vásároltunk. Mindenki kapott overált, és meleg cipőt. Persze apám kivétel volt minden alól. Ő soha fel nem vett volna egy overált. Azt nem tudom, hogy fázott e valaha, vagy sem, de a kabáton kívül, ami szintén ritka számba esett, ha volt rajta.

Az egyik áruház mellett volt egy nagyon király motoros bolt.

A bátyám odáig volt a motoros dolgokért, és már itthon is kinézett egy szuper motoros hátizsákot, végül kint kapott egyet, hogy legyen valami emléke.

Felnőtt fejjel nem gondolom, hogy olyan rossz lett volna a sorsunk, hogy minden évben kötelező volt egy vagy két családi kirándulás. Hiszen gondoljunk csak bele, egy évben 365 napból, jó ha 15 napról beszélünk. Ennyit ne bírnék ki azokkal az emberekkel, akik a családom?. Szerintem ez a legkevesebb, és ez tett minket összetartó családdá.