Ipari mennyiségű boszorkány eszközök raktár polcon

Egy ma hivatásos boszorkánynak sokkal másabb már a munkaköre, mint a régi korokban. Miután az élet minden területéből üzletet csináltak, így a boszorkányság sem kivétel ez alól. Lehetnek babonák, hiedelmek, rémtörténetekről szól, mindent, amiben egy kicsi fantázia van, abból már csináltak valamilyen eladható tárgyat.  Gondoljunk kicsit bele, mennyire életszerű az, hogy ami párszáz évvel ezelőtt hisztériát keltett emberekben, méghozzá annyira , hogy tömegként másik ember halálát kívánják, na az ma már egy termékcsaládnak minősül.

Hiszen régen komoly probléma volt ez a boszorkányosdi dolog. Ha történt valami, amit nem tudtak racionálisan megmagyarázni a falusi emberek, vagy éppen semmi sem történt, csak az ostoba, öntudatlan rosszindulat áradt ki belőlük valaki felé, aki kicsit is más volt mint ők, akkor lehet, hogy elkapták és megölték nőket, mert boszorkánynak titulálták őket. Vannak is a neten erről a témáról értekezések, hogy egy időben komoly gondot jelentett ez a jelenség, mert a félelmek és gyűlölet manifesztációi lehettek az ilyen esetek. Képzeld el, hogy egy lány vagy a faluban, és fejed a tehenet, vagy a kecskét, és hirtelen valamilyen betegség miatt az állatból nem tej jön, hanem vér, ezt pedig meglátja a szomszéd, vagy a testvéred, akik fejét teletömték már az ilyen félelmekkel. Onnantól kezdve minden apró dologba bele fogják látni azt, hogy te boszorkány vagy, tőled tök független dolgokat fognak neked tulajdonítani. Ez egy erős példa, de sajnos volt ilyen.

 Én a mai világban szeretem használni a boszorkány kifejezést, de egyáltalán nem negatív töltettel, olyan nőket szoktam boszorkánynak hívni, akik az átlagtól eltérőek, okosak, számomra vonzóak és többnyire legalább egy olyan hobbijuk van, ami távolról kicsit misztikussá teszi őket. Ebből a fogyasztói társadalomban a vonzó szimbólum biztosan beépült, mert halloweenkor ha boszorkányt látsz, akkor bizony biztos lehetsz benne, hogy nem a mesékben lévő bibircsókos öregasszonnyal fogsz találkozni.

Szóval ha egy mai boszorkány szeretne boszorkányosan kinézni, akkor mi a dolga? Vesz a netről ruhákat és kiegészítőket. Voltam egy olyan nagykerben, ami webshop is, és azzal a kettős érzéssel tekintettem végig a raktár polcokon, hogy bizony ez a rengeteg kalap, varázspálca, seprű jellegű dolog, ruhák és mindenféle kreatív, a témához kapcsolódó eladható bármi az bizony párszáz évvel ezelőtt emberek halálát okozhatta. Ezek a jelképek maradtak ránk.

Képzelj el egy ilyen típusú, jó magas, sok méteren át elnyúló raktár polcot, ami csurig van a boszisághoz kapcsolódó jelképekkel. Ebben a nagykerben három méter magas polcrendszerről beszélünk, kb. 60 centinként egy polccal ,jó nagy terhelhetőséggel (legalább 100kg/polc feletti), ami kell is, hiszen ezek sötét, veszélyes tárgyak, tele mágiával és misztikummal, az pedig köztudott, hogy ami veszélyes, sötét és mágiával kapcsolatos, annak aztán bőven van súlya!

Ha beállítanál egy gyermeket oda, mesélnél a boszikról neki, akkor bizony az ő kis tudatában tényleg hatalmas súlyúvá válnának azok a kalapok, csini ruhák, harisnyák, kicsit üstök! Ahhoz meg kell is ez a masszív, acél raktár polc.

Ennél még az az érdekesebb, hogy ha egy középkori embert beraknánk egy ilyen raktárba, akkor nagy valószínűséggel először nem az ott elraktározott dolgokon akadna meg a szeme, hanem magán a raktár polcon. Hiszen ilyen fém raktár polcok az 1940-es évek vége óta léteznek, addig ha valahova szerettek volna az emberek elrakni sok dolgot, akkor kénytelenek voltak fából építeni maguknak polcrendszert. Ami persze nagyon hasznos volt, ám hosszú távon nem túl praktikus, mivel simán el tudott ázni, kevésbé bírja a terhelést, mint a fém, arról nem is beszélve, hogy olyan, mint egy szépen elrendezett, mértani szempontból arányos, megpakolt tűzrakóhely. Ha ott valami lángra kapott, na akkor aztán hamar jött a pusztulás.

Tehát a középkori babonás emberünk ha ránézett volna egy ilyen raktár polcra, akkor igencsak elcsodálkozott volna, mert az ő korában még nagyon távol volt az emberiség a fém megmunkálásának ilyen finom formáitól. Az első gépek megjelenéséig csak egy álom volt csupán.

Szóval lehet, hogy a fém polcot látva a középkori emberünk boszorkányságot kiáltott volna, mert nem értette volna, hogyan lehetséges fémből ilyen dolgokat csinálni? Könnyen lehet. Én arra lennék kíváncsi, hogy ha valaki szépen elmagyarázná neki, hogy hogyan lehet ilyeneket alkotni, azután is ezen a véleményen lenne-e. Persze ez a kis fantáziámban fog maradni, mert soha nem fogom tudni kideríteni.

Ha én lennék a középkori tag, akkor biztosan hüledeznék jó ideig azon, hogy egy darab olyan polc lazán elbírja akár két felnőtt ember súlyát is, nem fog egyhamar tönkre menni úgy, mint a fa, és olyan tiszta, hogy ételt is lehet tárolni rajta, akár enni is lehetne róla. Na ez biztosan kicsapná nálam a biztosítékot, mert aztán ha valamire nagyon kellett figyelni régen, akkor az az volt, hogy mit szabad megenni és mit nem, mit hogyan lehet tárolni és mit hogyan nem, mert elég volt egyszer elkapni valamilyen fertőzést, az már sokszor felért egy halálos ítélettel.

Azt hiszem nem csak a mai korban, hanem az emberi történelem bármelyik időszakában örömmel fogadnák az emberek a raktár polcokat, még akkor is, ha eleinte az ördögtől valónak tartanák.

Egyfajta tárolási módszerét kitárgyaltuk az ilyen motyóknak. Ám még milyen raktár polcok vannak? Ez, amiről eddig beszéltünk az általánosabb salgó polc volt, de ezen kívül még elég sokféle típus közül lehet választani. Az egyik a raklapos állványrendszer, amit targonca használatával lehet igazán kihasználni, akár 6-7 méter magasak, és a raklap mérettel lehet őket végig pakolni. Az ilyen típusúnál is számos variáns van, az egyik a statikus, ami a szokásos raktár polc elrendezést mutatja. Különálló sorok, amik között elfér a targonca. Nagyon nagy teherbírású, és stabil.

Ezen kívül van a drive in raktár polc, ami annyiban más, hogy olyan a vázszerkezet van, amire síneket raknak, amin egy speciális targonca típus tud közlekedni, így nem különálló sorokat kapunk hanem egy egybefüggő hatalmas raktár polcrendszert, ami sokkal nagyobb tárolókapacitással rendelkezik, mint a statikus verzió.

Továbbá vannak még a push back, LIFO és FIFO rendszerek amik görgők révén úgy raktározzák el a palettákat, hogy pl. a LIFO esetében, ha egy rakatot a targonca felhelyez, akkor az ott lévő rakatot hátrébb tolja, így csúsztatva lehet beljebb pakolni a raklapokat. Kivételkor pedig a hátrébb lévő paletták előre csúsznak, mert olyan a szerkezet, hogy a gravitációt kihasználva a csomagok maguktól előrébb tudnak gurulni.

Vannak még más célra használható raktár polcok is, ilyenek a gördíthető polcrendszerek, amiket könyvtárakban és irattárakban lehet látni, ezek dokumentumok tárolására alkalmasak, vagy akár hatalmas hűtőházak esetében is alkalmazhatóak. Elektromos vagy manuálisan hajtottak is lehetnek, ahova hozzá szeretnél férni, amellett a sor mellett csinálsz magadnak egy kis folyosót, ez alapján működik, így ez a megoldás is nagy mértékben hasznosítja a rendelkezésre álló teret.

Azt gondolnád, hogy kimerítettük az opciókat, de korántsem ez a helyzet. Van olyan karos állványrendszer is, amik eltúlzott méretű, vagy tekercselt termékek tárolására jók, mint pl. a nagy tekercs méteráru.

És vannak az általános raktár polc speciális variánsai is. Ilyen a többszintes polc, ami többemeletes, lépcsőn bejárható polcrendszert takar. A galériás polcrendszer pedig nagyon földrengés ellenálló emeleti szerkezetet jelent. Még van az önhordó polcrendszer, ami nem egy meglévő raktárban lévő konstrukciót takar, hanem egy olyan megoldást, ami esetében a polcrendszer a raktárépület alapját képezi.

És végül a legutolsó típus az a kereskedelmi polcrendszer, amit boltok eladóterében használnak. Szóval igazából ha nem dolgozol kereskedelemben, logisztikában, akkor a sima salgó polcon kívül a boltokban lévőkkel találkozhattál eddig. Legyen szó bármilyen termékről, azt hiszem ezen lehetőségek valamelyikére biztosan rá fog férni.